A válság miatt barnulnak a szőkék

2009. március 23.

fodrászat barnaTömegesen festik barnára hajukat a természetes szőke hölgyek a recesszióban lévő Nagy-Britanniában, attól tartva, hogy  hajszínük miatt nem veszik őket  komolyan, és így nagyobb eséllyel veszítik el állásukat.

A Daily Express című londoni bulvárlap által csütörtökön idézett felmérés szerint a világos hajszínű női alkalmazottak 31 százaléka váltott barnára az elmúlt időszakban.

Ennél is többen, 38 százaléknyian vélekednek úgy, hogy szőkeségük már a válság előtt is hátráltatta őket a szakmai előmenetelben.

Az egyik kozmetikai cég által elvégzett, 2500 női alkalmazott megkérdezésére alapuló vizsgálat szerint a már barna egykori szőkék szintén 38 százaléka jelentette ki egyértelműen, hogy jól döntött, mivel főnöke most komolyabban veszi őt, mint eddig.

Éppen a héten közölte a brit statisztikai hivatal, hogy a januárral zárul három hónapban átlépte a 2 milliót a brit munkanélküliek száma, amely 1997 óta nem volt olyan magas, mint most.

Tags: , , ,

Leave a Reply

Filled Under: Fodrászat, hajfestés

Friss kommentek